4 tévhit az esküvőkről, amelyet a romantikus vígjátékokban láttunk
Azoknak, akik még nem sok esküvőn vettek részt életükben, talán reálisnak tűnhetnek ezek a klisés szituációk, amelyekkel gyakran találkozunk a romantikus vígjátékokban. De nekünk elhihetitek, több száz esküvővel a hátunk mögött állítjuk, hogy a lent felsorolt helyzetek egyáltalán nem felelnek meg a valóságnak.
1. A menyasszony elbizonytalanodik, mielőtt kilép az oltár elé
Számtalan filmben találkozhattunk ezzel a jelenettel, amelyben a menyasszony szépen felöltözve, sminkben, csokorral áll a tükör előtt és egyszer csak elkezd azon gondolkozni, vajon tényleg szeretné-e ezt a házasságot? Általában kétféle végkimenetele lehet ennek a történetnek, vagy érkezik a „felmentősereg” egy szereplő formájában, aki megnyugtatja, hogy jól döntött. Vagy pedig elszalad, és otthagyja a vőlegényt az oltár előtt.
A valóságban azonban ilyen beszélgetések szinte soha nem zajlanak le. Ha logikusan belegondolunk, a jegyespárok már évek óta együtt vannak, a menyasszonyokban pedig valószínűleg sokkal hamarabb érlelődik annak a gondolata, hogy szeretnének férjhez menni szívük választottjához, hogy egyáltalán megkérnék a kezüket. Ezután hosszú hónapokon keresztül szervezik az esküvőt nem kevés pénzt áldozva. Éppen ebben az utolsó pillanatban jutna eszébe a menyasszonynak, hogy mégsem szeretné ezt a frigyet? Ha pedig valóban elbizonytalanodna, vajon mennyire jó ötlet rábeszélni, hogy mégis belemenjen a házasságba, bizonytalansága nem elég indok arra, hogy visszalépjen? Ha nem ebben kell 100%-ig biztosnak lenni, akkor miben?
A való életben azt látjuk (szerencsére), hogy ebben a bizonyos pillanatban a menyasszonyok borzasztóan boldogok és bár kicsit izgulnak, már alig várják, hogy kimondják a boldogító igent.
2. „Szóljon, vagy hallgasson mindörökre”
Az amerikai filmekben az esküvőkön gyakran elhangzó mondat: „Ha bárki tud olyan okot, ami miatt ez a két ember nem kötheti össze életét, az most szóljon, vagy hallgasson örökre.” Valójában azonban Magyarországon a hivatalos szövegekben nem szerepel ilyen rész semmilyen szertartáson. A polgári ceremónia csak úgy jöhet létre, hogy az anyakönyvvezető ellenőrzi a menyasszony és a vőlegény papírjait, így gyakorlatilag nem is lehet olyan ok, amely a házasság ellen szólna, kizárólag az ifjú pár döntésén és elhangzó beleegyezésén múlik az, hogy összekötik-e az életüket.
3. Nyoszolyólányok béna ruhája
Néhány amerikai film azt sugallja, hogy minden koszorúslányruha borzasztó, mintha a menyasszony direkt arra törekedne, hogy a mellette állók előnytelenebbül nézzenek ki, így ő szebbnek tűnjön. Valójában a menyasszonyok célja általában az, hogy az esküvőjük minden szempontból dekoratív és fotogén legyen, beleértve a nyoszolyólányok ruháját is. Nem valószínű, hogy bárki képes lenne csak azért ronda ruhákat adni másokra (akik mellesleg a saját barátai), hogy valamivel szebbnek tűnjön, vagy őket rosszabb színben tüntesse fel.
4. Harc a csokorért
Valószínűleg néhány évtizeddel ezelőtt még nagyobb jelentőséget tulajdonítottak a fiatal lányok annak, hogy ki mikor megy férjhez, ezért a menyasszonyi csokor elkapása egy fontos momentum lehetett a Nagy Napon. Ma viszont talán nem is vagyunk annyira babonásak, mint régen, de az is biztos, hogy nem tartja mindenki egyformán fontosnak a házasságot. A csokordobás egy vicces játék az esküvői programban, de a filmekben látható hajtépő jelenetekre ne számítsunk, mert akkor csalódni fogunk.
Érdekelne, hogy mik lehetnek egy esküvő "gyenge pontjai" a valóságban? Mire érdemes odafigyelni, hogy elkerüljük a kisebb kellemetlenségeket? Jelentkezz ingyenes, 30 perces online tanácsadásunkra, amelyen személyre szabottan segítünk abban, hogy a Nagy Nap igazán életed egyik legcsodásabb élménye legyen. Töltsd ki az űrlapot, ha kéred az ingyenes tanácsadást:
Dia&Csabi
Dia&Csabi
A Deák Udvarház a már sokszor látogatott és jól bevált esküvőhelyszínek közé tartozik. Szeretjük, mert minden kis szeglete fotógén, a sok apró részlet egyéni hangulatot kölcsönöz a helynek. Cinti és Tibi pedig egy igazán életvidám és mosolygós páros, akik nem féltek kimutatni érzéseiket a nap folyamán. Nem csoda hát, hogy a róluk készült felvételek kedvenceink közé kerültek. Ahogy ők ketten, úgy esküvőjük is egyszerre volt romantikus, vicces és vagány.
Cinti&Tibi
Cinti&Tibi
Cinti és Tibi a Kecskemét melletti Bukovszki Birtokon tartották nagy napjukat. A hely elbűvölt minket magazinba illő berendezésével és csodás dekorációival, az pedig csak hab volt a tortán, hogy az előkészületeket szó szerint egy fotóstúdióban tudtuk megörökíteni. Ennek a helyszínnek egyedi hangulata van. Cinti és Tibi esküvője egyszerre volt fiatalosan könnyed és őszintén megható, az ifjú pár jó ízlésének és a helyszínválasztásnak köszönhetően pedig csodásan fotogén is.
Dóri&Dávid szerbiai esküvője
Dóri&Dávid szerbiai esküvője
Dóri és Dávid először egy vitorláson házasodtak össze titokban, erről bővebben olvashattok blogbejegyzésünkben.
2022 májusában került sor az igazi nagy esküvőre, amely során fény derült korábbi egybekelésükre is néhány levetített fotó formájában. A helyszín a szerbiai Zvonko Bogdan, amely óriási szőlőföld közepén terül el. Az egész épület egy kastélyra emlékeztet a nagyterem hatalmas belmagasságával, óriási csillárokkal és borospincével. A jelképes szertartást, amely az épület teraszos részén kapott helyet, az ifjú pár egyik barátja vezényelte le. Az egész eseményt áthatotta Dóri és Dávid őszinte lazasága és humora, amely a képeken is jól látható. Az esti remek hangulathoz a jó társaság mellett a Wedding Boys zenekara és saját selfie gépünk is hozzájárult.